Az átlagember életéből, aki nem sportolt külön, szervezetten, idővel valahogy kikopik a mozgás.
Véget érnek az iskolák, nincsenek többé torna órák sportkörök, táborok, ahol tollasoztunk, eveztünk kirándultunk. Valahogy a felnőtt korral véget ér az aktív életmód. Elkezdődik a munkahelyi daráló, már nem is gyaloglunk, inkább kocsival megyünk mindenhova, hogy előbb érjünk oda, otthont teremtünk, a kényelem lesz a cél az élmény helyett. Már nem hátizsákkal túrázunk és sátrazunk, hanem repülőre ülve kényelmes apartmanokat bérelünk és azt hisszük ez a jó, eljutottunk valahova. Nincs idő semmire, karriert családot épitünk, mások a prioritások.
Talán magunkat közben el is felejtjük szeretni.
Este inkább csak bezuhanunk az ágyba, elég a munkahelyi teljesítés és stressz, más erőfeszítésre már nem vágyunk. Aki hajlamos erre hízik, ellustul és egyre távolabb kerül mindenféle aktivitástól és elmerül ebben az ál-kényelemben.
Engem ebből az állapotból egy halálos betegség robbantott ki. Küzdöttem, meggyógyultam, és tudtam, ha nem változtatok az életmódomon ugyanoda kerülök vissza. Éreztem a zsigereimben.
Ismertem a mozgas örömét fiatal koromból, elő tudtam kotorni valahonnan mélyen az emlékezetemből. Tudtam az agyammal, hogy mozogni kell, mert egészséges, olvastam több helyen, hogy 40 feletti nőknek pláne inzulinrezisztenseknek legjobb a súlyzós edzés, meg a csontritkulás ellen is hat és azt is mondtak a szakavatottak, hogy akinek több az izma az tovább él.
Tudtam, de valahogy fényévekre voltam ettől a sportos világtól.
Egyben viszont biztos voltam: élni akartam és belül éreztem a mozgás az élet záloga. Gyógyulásom alatt egyszer konkrétan ez a mondat hagyta el a számat: „meghálálom ennek a testnek hogy életben tartott, hogy erősnek bizonyult és nem veszett el, végre teszek én is vele valami jót, amitől nem le, hanem FELépül. Akkoriban még annyira le voltam gyengülve, hogy a kutyámmal alig tudtam fél órát sétálni. Naponta növeltem a távot és a tempót, de tudtam ez kevés, kerestem valami mást is… Nem tudtam mit. Azt gondoltam semmire sem vagyok képes.
Aztan egy nap egy kávézóban összefutottam egy régi ismerőssel Dezsővel az edzőmmel és ő azt mondta gyere el egy edzésre, nézd meg, csak próbáld ki!
Már aznap lementem. Fogalmam sem volt mi az a kettlebell, vagy girja, nem tudtam mi a jófenét lehet ilyen vasgolyókkal csinálni. Súlyokat emelgetni nem is nőies dolog, mi a francot keresek itt? Ezek zakatoltak a fejemben. Alig tudtam guggolni, bármilyen feladatot is szépen megcsinálni. Halálosan elfáradtam. Dezső, nyugalma, odafigyelése szakértelme és humora átsegitett az első órákon.
Elkezdtem rendszeresen járni az edzésekre. Úgy izgultam induláskor, mintha randira mentem volna, hogy te jó ég, ma este mi fog történni velem.
Lassan elkezdtem a társaságot is meglátni, hogy milyen jófejek, mindenki küzd a maga testével, adottságaival, semmi sem ciki, minden vállalható, sőt segitőkészen és humorral állnak mindenkihez. Folytattam tovább, kitartottam, pedig sokszor olyan izomlázam volt, hogy járni is alig tudtam. A zöldséges egy alkalommal rá is kérdezett hogy baleset ért-e, hogy így görnyedek és alig tudok járni. Nevettem, hogy áááá, csak edzésen voltam.
Aztán az izomlázak elmúltak és valami eufória öntötte el az agyam. Minden edzés utan mint egy hülye, megrészegülve vigyorogva mentem haza és útközben mindig fel kellett valakit hívnom, hogy – mint egy gyerek, aki a napi élményeit meséli- elmondjam, hogy edzésről jövök és milyen jó volt.
Kb. fél év után vettem észre, hogy formálódom, feszesebb vagyok és egyre jobb az állóképességem, fogytam is pár kilót.
Olaszországi csajos utazáson reggeltől estig mentem, futottam a Toszkán dombokon, a barátnők lihegtek, kullogtak utánam és nem értették, hogy én hogy birom ezt ilyen tempóval. Hát így. Edzek! Párhuzamosan elkezdtem hetente egyszer zumbázni is, hogy még több mozgást beillesszek a hetembe és már azt is bírtam!
Az érdekes az, hogy az euforia nem múlik, egyre jobban szeretem ezt a sportot, a mozgást és ha látszatra nem is fogytam le látványosan, mégis vitálisabb lettem, valahogy mozgásomban visszajött valami a fiatalkori rugalmasságból és frissességből és sokkal feszesebb keményebb a testem mint korábban.
Az eufóriát az is fenn tartja, hogy nagyon változatosak az edzések, a kettlebell girja szabadsúlyzós TRX és saját testsúlyos gyakorlatok is szerepelnek. Minden alkalommal más világ nyílik meg előttünk. Az egyéni munka mellett párban és csoportban is dolgozunk időnként és a jó edző még alkalmanként játszani is hagy minket.
A multisport SE kíválóan kitalált szlogenje az agyamba égett:
„A mai nap edzése a holnap egészsége!” Ez a mondat 3 éve, mióta járok edzésre minden napom elkíséri. Életem legjobb döntese volt, hogy elkezdtem ezt a sportot, sajnálom hogy nem előbb ébredtem fel.
Most már tudom hogy mennyivel jobb, értékesebb este 8-kor edzésre menni és nem a fotelben bámulni a tv-t, mert ezerszer több VALÓDI örömet, megelégedettséget, és önbecsülést okoz.
Van amit azonban még most sem tudok, de az edzőm már igen, hogy mire is vagyok képes.
Egyik este az edzésen mivel Veresegyház nevét 650 évvel ezelőtt említették először az írasok, ennek tiszteletéül egyik csoporttársunk és az edző ötletére egy kihívást tűztünk ki. A girja sport alapgyakorlatából a szvingből, váltott kézzel személyenként csináljunk meg 650 lendítést. 650-et!
Tudjátok az mennyi? Hát elmondom, iszonyatosan sok! A 60 perces edzésen végig, pici szusszanásokkal egyfolytában csinálod a gyakorlatot!
Hát én persze egy petákot nem adtam volna azért sem, hogy akár a felét is megcsináljam, de elkezdtem lesz ami lesz, gondoltam majd megállok amikor már nem bírom, mert tuti nem tudom végig csinálni. Dezső az edző végig motivált bennünket és egyszercsak megláttam a szemében, hogy komolyan hisz bennünk, hogy meg tudjuk csinálni. Ő tudta. Inspirált a sportársak rendíthetetlensége is ahogy megállás nélkül végezték gyakorlatot. Kb. a 400-ik lendítésnél fordultam át. Akkor mondtam ki magamban, ha belepusztulok is én ezt végig csinálom az edző hitéért, a sporttársakért és magamért. Meg kell mutatnom hogy képes vagyok rá. Képes voltam! Megcsináltam, ahogy minden edzőtársam is egytől egyig!
Az év legjobb edzése, legboldogabb napja volt, hogy meg tudtam haladni önmagam.
Rájöttem a legfontosabb, a sportban, a megmérettetésben, megküzdésben, hogy megtanitott hinni önmagamban és megtanított szeretni önmagam. Úgy ahogy vagyok, így…amilyen vagyok. És mint tudjuk ez azért fontos, mert a lelki jólét is kell az egészséges élethez.
A régi nagy görög bölcsek is megmondták: Ép testben ép lélek!
Hát eszerint élek.
Gyertek és tartsatok ti is velem!