Az ünnepek előtt tudatos döntést hoztam:
egy időre kilépek a közösségi médiából.
Nem eltűnni akartam.
Nem megsértődni, nem elzárkózni.
Csak pihenni.
Kikapcsoltam az értesítéseket, az e-maileket, az okosórát is.
A világ ment tovább – én pedig végre nem rohantam vele.
A szüleimnél voltam Szegeden, egészen december 25-ig.
Idősek, de mindig szeretettel várnak.
És ott még mindig gyerek lehetek – ami 50 évesen felbecsülhetetlen ajándék.
Az étkezés kilengett. Sütemények, ünnepi ételek, anyukám karácsonyi tortája.
És tudod mit? Nem bánom.
A tudatosság nem merevség.
Ha 80%-ban jelen vagy magadért, a maradék az élet.
Olvastam. Nem képernyőt, hanem könyvet.
Jegyzeteltem. Gondolkodtam.
Előre terveztem a KlimaxFitt edzéseket, túrákat az év első negyedévére.
Térképeket néztem, útvonalakat számoltam – ez számomra valódi kikapcsolódás.
Amikor hazajöttem, több idő jutott a páromra.
Sétáltunk, beszélgettünk, csendben is jól voltunk.
A kutyáktól pedig újra tanultam: ők mindig a jelenben vannak.
Az egyik legszebb élmény mégis egy kézzel írt karácsonyi képeslap volt.
Nem digitális üzenet. Nem továbbított sablon.
Valódi figyelem, idő, gondolat.
Emlékeztetett arra, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni:
az időnk és a figyelmünk véges.
És ha azt adjuk valakinek, az a legnagyobb ajándék.
Lehet, hogy kötelezővé tenném:
negyedévente legalább egy hét offline jelenlét mindenkinek.
Boldogabb, nyugodtabb, emberibb új évet kívánok.